Csacska-kert
Év elején - még éppen a Covid előtt vettünk egy tanyát. Decemberben indítottuk a projektet, de régóta gondolkoztunk már rajta, néhányat meg is néztünk, és végre megtaláltuk. :)
Nem nagy szám, és amúgy csak a mi környékünkön hívják tanyának a szőlő miatt. Van rajta 37db gyümölcsfa, fenetudja mennyi szőlő, meg most már veteményes is, amit folyton alakítok, de nem tudom mikor lesz kész. :D Szuper helyen van, autóval pár perc, gyalog mondjuk háromnegyed óra, abból fél óra hegymenet. Szóval fent van a város fölötti városi kilátó fölött. :D Szuper panoráma, nyugi, madárcsicsergés. Csacska-dűlő, már a neve miatt is imádom.
Eleinte a gyerekek is szerettek kijárni, sajnos azóta elveszett a lendület, csak én vagyok hajthatatlan, és megyek amikor tudok.
A hosszú távú terv az, hogy lebontjuk a kis épületet, és odabiggyesztünk egy másikat, de ez évek múlva lesz esedékes, mert kikötöttem, hogy csak akkor kezdhetjük tervezni, ha itthon mindennel készen vagyunk. :D
Addig meg élvezem fent a nyugit, a madárcsicsergést és a meditatív gazolást. Meg szüretelem a rukkolát, a paradicsomot, a borsót, a babot, a málnát, a padlizsánt, a cukkínit és a mindenfélét a veteményesemből.
Stílusutazás
A Facebook és Instagram oldalaimon ősszel indult egy poszt-sorozat a stílusokról. Hogy miért? Erről szól ez és a következő néhány bejegyzés.
Egy stílustanácsadó munkája nem merülhet ki a színtípusok és testalkatok elemzésében, nem elég arról beszélni, hogy milyen színekben lesz harmonikus a megjelenés és hogy milyen szabásvonalak passzolnak egy-egy...
Kapszula gardrób
Régóta hallani lehet a kifejezést, én is régóta terveztem, mindig halogattam, de mivel tananyag a kapszulagardrób a Stílus Iskolában, belevágtam. És most már azt is tudom, hogy a kifejezést a '70-es években alkotta meg egy londoni butiktulajdonos, majd Donna Karan hatására vált népszerűvé. :)